2013. dec. 18.

A Postákat bezárhatják, Neked az adatbázisban van és lesz a pénz!

Tán Ti is olvastátok a hírt, hogy Angliában tervezik, Kanada gyorsabban be is vezeti azt, hogy a 146 éves állami posta, - mellesleg 15 ezer főt foglalkoztató cég- , lassanként 2020-ig megszünteti a levelek házhoz történő kézbesítését. Elgondolkoztató egy ilyen nagymúltú cég ilyen mértékű átalakítása. Habár éppen nekem nem kéne ezen csodálkozni hiszen alkalmazottként ennél durvább beavatkozást is átéltem, nevezetesen a Déldunántúli Gázszolgáltató 148 éves cég le és eltörlését. Ma e-on, nekem csak így kisbetűvel de nem ez a cikk lényege.

Nekünk itt a lényeg: Ami nekünk MLM és Webbolt tulajdonosoknak érdekes a cikk mögött, azon érdemes elgondolkozni, íme ennek kapcsán az én gondolataim:
Az internet elterjedésével 
- csökken a hagyományos postai levelek száma
- nő az elektronikus levelek száma
- emiatt egyre drágább egy-egy alkalmazotti hely fenntartása
- drágább lesz egy-egy postafiók fenntartása
- növekszik a csomagküldések száma
- drágulhatnak a bélyegárak minket nem zavar
- a technológia fejlődésével (tablet, okosmobilok, pdf olvasók) évről évre több és több e-mail küldés várható
- nem csak magánemberek de főként a hivatalok az e-mailt részesítik előnyben
- hivatalos ügyintézés is e-terjedőben van 
- ez is elektronikus forgalmat növeli nem a postákét
- ahogy nő a gyerek úgy lesz egyre kisebb és több a mobileszközök száma amin intézni tudják az ügyeiket

A Magyar posta helyében én gyorsan a csomagküldő szolgáltatásra fektetném a hangsúlyt hiszen idehaza is saccra 140 éves a Magyar posta. És a fenti tendencia őket is utólérheti bármikor. Akkora versenyelőnyük lenne ha egy kicsit is vállalkozói szemmel közelítenék meg a csomagküldés-webáruházak kapcsolatát, hogy a többiek kullognának őutánuk. De ma ők kullognak a többiek után. Ebből is láthatod, hogy ha vállalkozó vagy és magad döntesz dolgokról, mekkora előnyre tehetsz szert. És mit hagy ki az aki csak kivár és halogat!

Térjünk vissza az eredeti témához: 
Bizonyára van más is ami változni fog de nekünk egy nagyon fontos tendenciát nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nevezetesen, hogy akármivel is foglalkozol legyen az szolgáltatás, termékértékesítés vagy infótermék, az adatbázis növelés a legfontosabb tennivaló 2014-ben!

Pár évvel ezelőtt a szakemberek közül néhányan a hírlevél, az email marketing fontosságát kétségbe vonták. Az élet bizonyította, hogy ezek a vakvarjú jóslatok szerencsére csak néhány cikk erejéig maradtak időtállók. 

Nem véletlen, hogy egyik legnagyobb és eredményesebb marketinges Pálinkás Róbert jelmondata az, hogy Az adatbázisban van a pénz! 
 Ha van kivel levelezned akkor a versenytársad nem lát bele a kártyáidba, akkor adsz el amikor akarsz és itt az ideje, nem kell levélbélyeg hozzájuk, előre megírhatod a kampányaidat és a rendszered levelez velük akkor is amikor Te, vagy a postásod szabin vagytok, ... 

Összefoglalva az a tiszteletteli üzenetem, kérésem, Házi feladatom a számodra, hogy növeld az adatbázisodat! 2014-re legyen célod az, hogy minimum megháromszorozod a feliratkozóid számát! Úgyis jönnek mostanában a szokásos fogadalomtételek! Ez legyen az elsők között!
  • Ha eddig 100-an voltak legyenek 400-an!
  • Ha eddig 2000-en voltak, legyenek 8000-en!
Ezen dolgozom én is és azon, hogy ezt a szorzót Te is érd el a jövő évben! Én is ezt tűztem ki magamnak!
Minden kis és nagy trükköt be fogunk vetni, hogy elérd, elérjük ezt a növekedést.
Erről jut eszembe: Neked van feliratkozó oldalad? Van olyan oldalad ami nem elad hanem feliratkozókat gyűjt valamilyen ajándékért cserébe?
Ha nincs írj segítek gyorsan csinálni egyet. Ne aggódj vannak minipénzes megoldások is. A lényeg, hogy minél előbb kezdd el! Ha a céged termék-skálájából még nem választottál ki főbb terméket amit promóznál, egy feliratkozó oldal elkészítését akkor sem halogathatod tovább.
Mert az adatbázisban van a pénz. Nem csak a Pálinkás Robié, a Tied is!

Indult egy oldal a facebookon ahol több gyakorlati megvalósítást is olvashatsz.
Tetszikeld gyorsan itt!


Ha tetszett a cikk kérlek osszad meg a közösségi oldalakon a barátaidnak!

2013. nov. 29.

2. rész: Oldalt vagy Csoportot célszerű indítani?

- A privát profillal végzett fb-mlm marketingről itt beszéltünk: http://facebook-mlm.blogspot.hu/2013/11/ki-celpiacod-facebookon.html
- Az oldal vagy csoport indításról pedig első részben itt kezdtünk el beszélgetni: http://facebook-mlm.blogspot.hu/2013/09/oldalt-vagy-csoportot-celszerubb.html

2. rész
Az akkori gondolatébresztőt szeretném most alaposabban feszegetni ugyanis ha csoportod van akkor lehetőséged van arra is, hogy a fész segítségével levelet küldj de arra is, hogy ezzel spamelj. Igen jól olvasod. Mindennel lehet élni és visszaélni is.
Ugyanis ha a csoport e-mail címére küldesz e-mailt (ha érdekli a cuccod, ha nem, ha kérte a levelet ha nem) akkor azt minden csoport tag megkapja azt. Ez elsőre jónak is tűnik de sajnos tudjuk azt, hogy az MLM-ezők többsége hiján van a spam-önkontrollnak akkor ez hosszútávon rossz megoldás. 
Oké, hogy a csoport létszáma itt gyorsabban nőhet mint az oldalaké de gondolj bele hogyan növekszik. Bejelöléssel, felvétellel, ajánlgatással és kis százalékban önként. Továbbá akit te vagy más vesz fel adott csoportodba az ő kérése nélkül, az milyen érdeklődést mutat majd a posztjaid iránt? Szemben azzal aki önként csatlakozott hozzád mert érdekli a terméked.. 
Minden bejegyzésednek az a célja, hogy a megosztáson kívül, de leginkább hozzászóljanak mert annak lesz pénzben kifejezhető értéke.
A sűrű levelek miatt viszont az is kilép aki érdeklődést mutatna később. És a sűrűn itt a kettő utánit már említem is, mert annyira lecsökkent a levelekkel szemben a tolerancia, hogy ha kicsit is nem emlékszik arra, hogy ő ezt kérte akkor már nem nyitja meg.

A facebookon pedig könnyedén jelölnek spamelőnek és máris oda a csoportod ha emiatt kitilt a facebook. Aztán súghatod a facebook fulébe mint ez a béka itt, hogy adja vissza mert te ártatlan voltál. Óvatosan kell ezzel bánni. Inkább ismerd meg a piacodat, végezz egy kis piackutatást, fogalmazd meg ki a legjobb vevőd és a popsztokat úgy írd mintha neki mesélnél el valami hasznos infót. Ha ezt elvégzed akkor egy komoly MLM vállalkozást vezetsz és így érdemes meggondolni, hogy milyen előnye és hátránya van a fb. oldal indításnak.  

OLDALAD van a fészbukon akkor ugyan lassabban nő a létszám de ezt gyorsíthatod egy-két napra elindított próba hirdetéssel is, így próba közben is nő a látogató bázis.   Ha még sosem hirdettél itt akkor kis összeget és pár napot válassz. Olcsóbb lesz mint az AdWords. Nem kell nagy pénzekkel kezdeni de ha jól ismered a célpacodat akkor a beállításoknál úgy tudod variálni, hogy azoknak jelenjen meg a hirdetésed akit érdekel is a cuccod. Ha nem akarod véglegesíteni akkor is rálátsz, hogyan állítható be. Persze vannak még ennek rejtelmei de kezd el és kalkuláld be a marketing költségedbe azt a pár ezer forintot minél előbb.
De nagyon előre mentünk. Nézzük gyorsan, mit adhat egy oldal:
  - a google képes indexelni némely oldal tartalmát így a keresők szempontjából is előnyös
  - helyezz el rövid videókat a saját youtube csatornádról
  - az oldalon nagyobb az esély, hogy értékes követőid lesznek (ez külön bejegyzést igényel ugyanis nem mindegy, hogy kik követnek. Sokakkal ellentétben azt vallom, hogy nem a lájkolók mennyisége hanem minősége számít )
  -
alkalmazásokkal növelheted a követőid számát
  - statisztika áll a rendelkezésedre amit azért ne hagyj ki mert ezzel tudod pontosítani a posztjaid célzását (látogatóid bejegyzésekkénti viselkedése, kora, neme, helye, mit csinált stb. stb..)
  - beépítve a weboldaladba, blogodba, növeleheted a közösségi látogatóid számát
  - hirdetéssel, promótált hirdetéssel kifejezett célcsoportnak posztolhatsz megfelelő szűréssel
  - a hirdetés azonnali aktivitást, konverziót hozhat
  Gyorsan ennyi jutott eszembe de ez a cikk így is túl hosszú lett.
Ha úgy látod, hogy fontos dolog kimaradt, írd be itt a hozzászólásban vagy a közösségi.mlmtippek csoportunkban :-)

2013. okt. 18.

Profi vagy? Akkor Alkalmazz!

A facebook designját nincs módod befolyásolni, a terméked, cuccod hangulatához igazítani mint a weboldalad vagy a blogod megjelenését.
A facebook követőidet nem tudod azonnal e-mailben elérni de tehetsz ezért. Mert ugye van fb oldalad vagy csoportod ahol kommunikálsz velük naponta és rendszeresen! Nem eladsz hanem dumálsz velük. Néha a cuccról, néha idevágó érdekességekről, néha pedig másutt talált érdekességeket mutatsz meg nekik vagy épp vitát generálsz közöttük.
Az MLM kollégákkal sokszor az a problémám, hogy leragadnak a: Szia van egy cuccom ami fántásztikusan világmegváltó, vedd meg azonnal, most itt eladom neked.
NANE!!!!   HálIsten a facebook alkalmat ad arra, hogy ebből a mafla körforgásból kikerüljön az aki nyitott a normális üzleti megoldásokra. Oké kell új dolgot tanulni, olyat amit az unokád előbb megért mint te. Ha így is van ez ne riasszon el, épp ez adjon lökést, hogy azon az úton jársz ami előrevisz és nem vissza az mlm-őskorba.

Mindenre van megoldás csak ki kell jönni abból a mókuskerékből amit sok esetben a régi módszerrel

A cikk címe arra utal, hogy ha szeretnél adatbázist építeni, a követőiddel máshogyan is kapcsolatot tartani akkor ugye kellene az e-mail címük! Hogyan szerezd meg? Sok megoldás van erre de pl: készíttess alkalmazást! Ezzel könnyen, önként megadják az e-mail címüket vagy csak az is lehet a célod, hogy többen tetszikeljenek mint eddig.
Ha te nem akarsz különösen sokat költeni erre akkor próbáld ki először az ingyenes egyszerűbben is beállítható alkalmazásokat. Így lesz módod megismerkedni velük, hogy mi fán teremnek és miért lehetnek ezek jók a te üzleted szempontjából.

Van néhány oldal ahol ingyen kipróbálhatod és ha ebből csak annyit érsz el az első lépésben, hogy nő az adatbázisod akkor nyertél egy csomó olyan érdeklődőt aki a Te cuccod iránt nyitott.
Máris el tudsz kezdeni velük kommunikálni rendszeresen, adhatsz neki infókat, okosan összeállított hírlevél sorozatot, ekönyvet vagy termékmintát.

Írd be a gugliba: facebook alkalmazás ingyen és kapsz egy csomó találatot. Segítenek kitölteni, leírják hogyan állítsd be. Próbálgasd a szárnyadat!
Rajta ALKALMAZZ!
Mutasd meg, hogy te nem kókler MLM-es vagy hanem profi módon üzletelsz. Ha mégis mellélőnél valami gikszerrel akkor is többet tettélé mint az aki csak nyomul. És ugye az ember a hibáiból tanul igazán. :-)
Itt egy ahol van fizetős és vannak ingyenesek is: http://facebookalkalmazasok.com/social-quiz/12

Itt pedig néhány szakértő  cikkét ajánlom olvasásra a friss szabályokról ami most a kisebb vállalkozásoknak jól jött. Mert néhány szabályt enyhítettek, így neked is könnyebben lehet már ezen a játszótéren játszani: http://blog.antavo.com/hu/frissitett-facebook-nyeremenyjatek-szabalyzat-szakertoi-velemeny/
Ha jobban belemélyedsz a témába akkor ezt is ajánlom olvasásra: http://blog.antavo.com/hu/infografika-facebook-nyeremenyjatek-szabalyozas-ujitas/

Legyél olyan aki a facebook-mlmről mindent tudni akar!
Szeretettel: WiPiroska

2013. okt. 12.

Az e-mail erejét sose feledd




Mindenképp a fészbúkon van a helye az üzleted napi kommunikációjának mert azt a személyességet másutt nehezen éred el. Az oda-vissza kommunikálás a tömeggel pótolhatatlan főleg ha már nagyon sokan követnek akár oldalt akár csoportot indítottál. Ők már bíznak benned figyelnek rád. 

A fészbookot vétek kihagyni de van egy dolog amit számításba kell venned.
Az a bázis akikkel te ott kommunikálsz, nem a tied!
Az a fészbúk tulajdona és ő rendelkezik vele.
Ráadásul nem is mindenkinek jelennek meg a posztjaid vagy épp más posztok már lejjebb csúsztatták és nem lesz a szeme előtt ha csak pillanatokra ugrott be a fészre.

Ha viszont e-mail marketinget csinálsz (ez mellett sőt erre építve) akkor az a lista csak a te tulajdonod, azért te felelsz  azzal te rendelkezel. Amit írsz azt tuti, hogy megkapja. Ha jól csinálod a dolgod megnyitja ez nem kérdés. 

Oda akarok kilyukadni, hogy legyenek követőid minél többen a fészen akikkel napjában többször megosztod a posztokat, vitát generálsz, tanácsokkal látod el őket, ajándékozol nekik 
             De muszály lesz az elérhetőségüket megtudnod. 
             Hogyan csináld ezt szabályosan, hogy önként adják ezt meg neked? 

Ilyen ötletekről, konkrét megoldásokról és még sok más facebook-mlm titokról szól az a könyv amit rövidesen meg tudsz rendelni itt nálam.

Addig is ápold a követőidet, posztolj és reagálj a bejegyzéseikre. Ne hagyd magukra őket egy napra se!

Szeretettel
WiPiroska

2013. szept. 16.

Internet marketing háziasszony voltam



Igen. Még 2008-ban konferált fel így az egyik előadásom előtt az akkori cégemnél a felsővezetőm. Azt is mondtam, hogy ha két mosogatás között eltelik otthon pár óra akkor van időd arra, hogy átgondoltan, üzleti hozzáállással a webes mlm-et. Mit és hogyan írj a weblapodra, hogyan ragadd meg az érdeklődőt és hogyan kommunikálj a látogatóiddal. Hogyan építs bizalmat pár másodperc alatt, hogy ne keressék a távozó X gombot.

Sok víz és néhány előadás lefolyt azóta, de a lényeg ma is ugyanaz mint akkor volt.
Régebben, még az internettel, a korrekt hírlevelezéssel foglalkoztunk. Fő téma az volt, hogy az akkor egyetlen magyar közösségi oldalon, az iwiwen ne támadjon le senkit aki egy hálózati munkába belekezdett.

És ma mi a helyzet?
Szintén erről kell beszélni mert a helyzet a letámadott áldozatok szempontjából mit sem változott.
Az aki akkor ezt megtanulta, jól és korrektül alkalmazza. Jó esetben ezt tanítja a csapatában a munkatársainak.

De azok akiknek nincs meg az a felsővezetőjük aki lépésről lépésre elmondaná, hogy mit lehet és mit tilos a közösségi szájton művelni?  Azok a saját ötletüktől vezérelve posztolgatnak üzengetnek ma is fűnek-fának. Ennek egyetlen eredménye lehet, hogy a szakma presztizse soha nem állna helyre ha ez így maradna.
Ennek a blognak a szerepe csak annyi, hogy megmutatja az eziránt érdeklődők számára, hogy van más út is.
Van üzleti terv, vannak magán és üzleti célok, tervek, végrehajtáshoz szükséges eszközök és van tanulni való.
Rajta hát, tessék végig gondolni, hogy a facebookon eddig milyen bejegyzéseid voltak.

Nézd végig azokat most egy külsős szemével, mintha még nem láttad volna az idővonaladat. Milyen kép alakul ki rólad-neked? Akkor ezt osszad el kettővel mert magaddal szemben elfogult vagy és azt alakítja ki az idegen.
Na ezután lehet innen építkezni, hogy majd később egy korrekt üzletasszony képe alakuljon ki rólad egy olyané akinek van családja, aki építő, néha humoros, segítő, tanácsadó cikkeket publikál az idővonalán.

És még nem beszéltünk arról, hogy miket osztunk meg, mikhez szóljunk vagy ne szóljunk hozzá De ez legyen a következő bejegyzés témája.

Összefoglalva: Vállald magad mint magánember és csak arra figyelj, hogy ez az ember ne rombolja a rólad kialakítható képet. Mert a bizalom innen indul erre építhető.

Szeretettel
WiPiroska

2013. szept. 11.

Oldalt vagy csoportot célszerűbb indítani?

Ez attól függ, hogy mire szeretnéd használni.

Ha egy kis közösség akik azonos célért jönnek össze, dumcsiznak a fészen vagy osztnak meg arról a témáról posztot, képet, videót akkor a csoport a válaszom. Mert ott a tagok meghívhatnak vagy egyszerűen betehetnek bárkit, több a szabad mozgástér úgy mint egy kávéházi asztalnál ahová hozunk még széket, hogy együtt legyünk.

De ha komolyan veszed a vállalkozásodat ami lehet, hogy csak most indult el de szeretnéd ha komolyan vennének a látogatók és a facebook is, akkor az oldal indítása nem is kérdéses.
Igaz, hogy a követők száma lassabban tud nőni de mégis amint a 30-as bűvös követőszámot eléred, hozzáférsz olyan statisztikához ami megkönnyíti a későbbi munkádat.

most dióhéjban ennyi de ez a téma még folytatásra vár. addig kérdezz itt a blogon :-)

2013. aug. 21.

Miért indul újra a blog? Mert ismét itt az ideje a tanulásnak!

Pénzkereset reményében egyre többen MLM-eznek vagy ujrakezdik. Ezzel nincs baj sőt egy igazságos rendszerben az egyén boldogulása az elért szakmai sikereivel egyenes arányban nő. Ez jó.

Hazánkat ellepik az újabb és újabb MLM hálózatok és ezzel az új-régi munkatársak újult lendülettel elkezdenek nyomulni. 
Nem mondom azt, hogy dolgozni. 
Mert az nem munka amikor az ismerősök e-mail fiókját tele szemeteli valaki, ráadásul az összes címzett neve és címe látható a cím mezőben. 
Nem az a munka amikor már ebben az első levélben a pénztárcámat nyitogatja, hogy lépjek be, rendeljek és csatlakozzak. 
Nem az a munka amikor tudatlanul nekiáll a facebook oldalán a tukmálós posztokkal nyomulni.
Az nem munka, ha csak azért jelöl ismerősnek, hogy utána spemeljen az oldalon.
Az se munka, amikor a közösségi oldalon azonnal "vegyél és vegyél és vegyél tőlem!" üzenetet küldözget minden ártatlan ismerősének és idegennek, válogatás nélkül. 

Pár évvel ezelőtt az MLM szakmából egypáran, akkor úttörőként oktattuk azt, hogy az MLM szakmának az interneten van a helye. Akkor még nem volt, később jött a facebook. Ezért ugyanazt a gyerekbetegséget kell most kezelni amit annakidején, csak most a közösségi oldalra kidolgozva. 
Most 2013 augusztól erről fognak szólni a cikkek, tippek. Ha szeretnél korrekt MLM üzletet amit a facebook erősít akkor iratkozz fel.