2009. jún. 22.

Ha nincs vállalkozóid 2.rész / A banánhéjadról

A törvény csak azt mondja ki, hogy akár kereskedői végzettség nélkül is, de üzlethelyiség nélkül ( végre) nyitható webáruház, nem pedig azt, hogy számlaképesség nélkül is! És ez a problémája sokatoknak, tudom jól.

A banánhéjad a számlaképesség és ezen csak az anyacéged tud segíteni, azt is megmondom majd, hogy hogyan.

Tehát adott a terméket forgalmazni akaró ember, Te aki minden felkészültségében alkalmas vagy erre a feladatra.

Első banánhéj
a személyes terjesztés.
  • Kézbeveszed a termékkatalógust és abból árusítasz munkahelyen, ismerőseid körében, bárhol. Te veszed fel a rendelést és a terméket is elviszed a vevőhöz, árut és pénzt kezelsz.
Ez a módszer ezer sebből vérzik annak ellenére, hogy tudom ez nagyon sok
forgalmazónál
így működik. Ez a blog azért van, hogy felhívja a figyelmedet arra, hogy
nem attól szabályos egy munkamódszer mert azt régóta így csinálják. Hidd el a hatóság megtalálja rajtad a fogást. Az ő dolga ez.
A Te feladatod pedig az, hogy ezt megelőzd. Hidd el nem csak a józsefvárosi piacon folynak ellenőrzések. A tojást árusító néni és az állatkiállításon a csirkéjét eladó éppúgy fel kell erre figyeljen és készüljön.

2009. jún. 15.

Ha nincs vállalkozóid mit tehetsz? 1 rész

Amíg az offline mlm világban katalógusból (avon, oriflame,...) árusítottál a munkatársaidnak, addig sem lehettél nyugodt mert amelyik hivatal akart az úgyis talált volna fogást rajtad. Hajjaj! Főleg, ha be sem vallottad. Na de előre nézzünk, hogy most mi a helyzet.
Az MLM cég számítógépes regisztrációt vagy írásos szerződést (nem munkaszerződés) köt Veled regisztráció, jelentkezési lap, tagság, egyéb ... néven. Független termékforgalmazó lettél.

Ez feljogosít a terméke, szolgáltatása forgalmazására vagyis a promótálás a feladatod. A rendelés szállítás, számlázás nem a Te gondod és ez jó is így mert ha nem vagy vállalkozó akkor úgysem tudsz a feltételeknek megfeleni, így pedig a vevő korrekt kiszolgálást kap. Ez odáig rendben van.

De mi is a helyzet Veled?

Marketinghez, termékhez, emberekhez lesz közöd. A munkád promóciós jellegű, otthon végezhető, talán távmunkának hívható munka.
O.K., tudom hogy jogilag nem ez a kategória. Pedig távmunka, otthonról végezhető, csak nem munkaszerződés köt az anyacéghez.
A lényeg, hogy ha ezt a cikket olvasod egyben biztos legyél! Bármennyire is furcsa így leírva, néhány dolog, mégsem az csak el kell helyezni magadban, hogy mit tehetsz és mit nem. Az egyik legnagyobb emberi fejlődést és szabadságot adó munka van a kezedben. Tudd, hogy az MLM munka egy törvényesen végezhető és ha a célod az, hogy kereset és minden szempontból szép álmod legyen, hát jól döntöttél. Csak azért írok ezekről Neked, hogy tisztában legyél a dolgok állásával. Tehát ne add fel ilyen könnyen mert mondok még ennél furcsábbakat is, csak hogy tiszta legyen a kép és ha elszánt vagy akkor remélem örülsz, hogy ma megláthatsz olyan dolgokat is amire nem biztos, hogy most gondolnál.

Ott tartottunk, hogy nem vagy vállalkozó. Akkor a Független forgalmazói státusz mire ad jogosítványt? Mekkora a mozgási lehetőséged a gazdaságban? Mit kell és mit nem szabad megtenned? (ezért lesz több részes ez a cikk)

A munkádat lehet on-line és offline végezni. Most on-line nézzük mihez kezdesz. Az on-line eszközök megvannak, tételezzük fel kaptál az induláshoz minimum egy klón weblapot amit elkezdesz promózni a neten. Ha csak ennyivel engedtek a netes munka utadra, nem vagy jól eleresztve. De a java eztán jön.

Pl. Linképítés közben rájössz majd, hogy egyre több helyen visszautasítják a nevedre vagy az ID számodra kódolt webáruházadat mert csak klón és így többezer-többtízezer ugyanilyen lap van már kint a neten. Ez nem egyedi.
Nem tudod a tartalmát fejleszteni, frissíteni, aktualizálni.
Kezded már érteni, miért kell majd saját lap saját domainnel saját tartalommal saját értékeiddel?

A gugli szintén értéket szeretne adni a keresőkben, a beírt kulcsszavakra.
A pókjai tehát azt pásztázzák, hogy melyik lap felel meg a keresés algoritmusainak. Végigpásztázzák a friss, értékes tartalmat, kulcsszavakat rádmutató releváns linkeket, stb stb és még sok-sok mindent. Hát jobb ha tudod, a tucatáruházad és a tucatoldalad nem felel meg a feltételeknek annyi szent.

Ha egy lenne belőle, bizonyára nem lenne gond, de gondolj csak például az egyik népszerű magyar webáruházra. Az 5 évük alatt belőlük is legalább 50.000 db van már a neten! És ... és ez egyre több lesz, mindegyik stabil és méltán népszerű üzletben.

Mi akkor a járható út?
A következő bejegyzésekben...folyt.köv.

Mikor nyiss webáruházat?

Több kérdést kell megválaszolni magadnak mielőtt ezt a lépést megteszed.
Nyiss áruházat önálló neved alatt? De nem mindegy milyen formában teszed azt mert vannak törvényi szempontok ami mellett nem szabad fejetlenül elmenned.
Ha már megvan az egyéni blogod, weblapod, vannak hírlevélre, klubodra jelentkezők, van egy kisebb nagyobb adatbázisod akkor persze eljön az idő amikor Te is nyitnál egy témakör köré csoportosított termékválasztékhoz áruházat.
Ha kiváltod a vállalkozói igazolványt előbb nyilván elértél már valamilyen stabil forgalmat amire alapozhatod ezt a döntésedet. Mert ha nincs bevételed, az állam felé a kötelezettséged akkor is fennáll.
Tehát óvatos megfontolás után javasolható ez a lépés és gondold meg mikor indítod el. Annak ellenére, hogy ez a változat adja a legnagyobb szabadságot de ennél intelek a legnagyobb óvatosságra a kezdetekben.

Pedig milyen csábító amikor a csatlakozásoddal már birtokosnak érzed magad.
Pedig milyen csábító amikor a hírdetésekben ezeket látod:

-nyissa meg webáruházát akciós áron! Próbálja ki ingyen.
-nyisson webáruházat és egy óra mulva jöhetnek a vásárlók
-ingyen webáruház nyitás, csak nálunk csak most....stb...stb...

Légy józan!
Megnyitod ingyen itt, aztán az APEH majd behajtja az árát vagy a Fogyasztóvédelem vagy más szakhatóság. Hozzáteszem jogosan, ha nem rendelkezel minden, megfelelő engedéllyel!
Amikor ugyanis regisztrálsz az ilyen rendszerekbe, a figyelmedet felhívják ugyan az ÁFSZ-ben az engedélyek meglétére de a szolgáltatást bárki igénybe veheti (cégek, kft, bt-k, egyéni vállalkozók), aki a jogszabályokban előírt, tevékenységhez szükséges engedélyekkel rendelkeznek. De ezeknek az engedélyeknek a meglétének az ellenőrzése csak a szakhatóság feladata és jogköre. (pl. GKM, Fogyasztóvédelmi Felügyelőség stb.).
Ha túl korán indítod el az áruházad nyitását, az ellenőrzés során könnyen fennakadhatsz a szűrőn!
Mi a teendőd?
A következő bejegyzésekben erről lesz szó. És most szólj hozzá!

Ne ronts ajtóstul a házba, vagyis ne webáruház nyitással kezdj!

Szóval adj előbb értékes információt!
Vállald fel Magad, tanulj, képezd Magad! Ki vagy te? Értesz hozzá? Tudod miről beszélsz? Tudod mire jó és kinek jó az ajánlatod? Akkor mondd el annak a csoportnak akikhez szólni akarsz de az ajtófélfát hagyd meg. Menj oda ahol a leendő vevőd mozog, ahol most érdeklődik! Adj esélyt, hogy Rád találjon, adj minőségi információt, hogy érezze, hogy Te leszel a megoldás a problémájára. De ne ronts rá ajtóstul!
Cikkezz, blogolj, legyél jelen szakmai fórumokon, lapokon, tanulj meg twitterezni, használd a facebookot, netlog, ning, stb oldalakat. Figyeld a SocialMarketing területet.
Ha simán csak kisebb áruházat nyitsz a nagy mintájára, az mennyiben ad értéket a látogatód számára? Képzeld Magad a látogatód helyébe, bújj a bőrébe egy kicsit (és mindíg).
Milyen üzenete van ennek? Vásárolj vásárolj vásárolj!
  • Nem baj, ha nem értek még hozzá, te csak vedd meg tőlem!
  • Nem baj, ha azt se tudod ki vagyok de vásárolj tőlem!
  • Nem baj, ha nincs kereskedői engedélyem, vásárolj tőlem!
  • Nem tudok még semmit de nyitottam rá egy webáruházat ezért vegyél tőlem!
  • Érzed már, hogy ezer sebből vérzik ez a megközelítés?
Itt egy egyperces video webbolt-paródia, hogy jobban érzékeld miről beszélek.


Mi legyen az első tennivalód?
Mutasd meg Magad, hogy ki vagy és mi a mondandód, mit képviselsz. Szólj hozzá közösségi klubokban a kiválasztott témádhoz. Indíts önállóan ilyen klubot, blogot, gyüjtsd magad köré az érdeklődőket. Töltsd meg tartalommal, értékes tartalommal az oldaladat.
Látod? Még mindíg nem az áruházat nyitottad meg de már jöhetnek az érdeklődőid, gyűlnek azok az emberek, kapcsolatba kerülsz Te is olyan csoportokkal akiknek az érdeklődése közös a tiéddel. Kérik a hírleveleidet, hozzászólnak, olvassák a blogodat, kapcsolatod épül más on-line mlm-esekkel vagy érdeklődőkkel, tapasztalatot cseréltek. Elindult körülötted a vérkeringés.

Nem, nem mond ellent az eddigi biztatásnak, hisz eddig arról beszéltem, hogy legyél önálló, indíts weblapot, így adsz egyedi megjelenést, hangot magadnak. De gondold végig, mikkel találkoztál eddig? Klón lapok klónlapjaival vagyis önkéntes áruházi másolatokkal! Hisz az AdWords reklámokban folyton ezt látod, hogy egy perc és kész az áruházad. Vigyázz mert elég a másolatokból!
Nem azért választod az önálló domain nevet, weboldalt, hogy a klón áruházadat te is lemásold és tovább klónozd egy kisebb, a neked szimpatikus termékekre szorítkozva.


Ha megvan az MLM céged, megvan a domain neved, akkor nem szabad a céged mellé neked egy termékekkel, képekkel, (kimásolt) leírásokkal megtöltött webáruházat nyitnod.






Még nem és így
nem!
Több okból sem (egyik a kezdeti tapasztalatlanságod, aztán a másik a törvényesség betartása de gondolj a másolódásra is, hisz ezt adod tovább,ezt az igénytelen másolást?) de ezekről később még beszélünk.

2009. jún. 10.

Tanulj az állatoktól marketinget!

Miért? Figyeld csak meg, hogy mit csinálnak az állatok amikor a figyelem középpontjába akarnak kerülni? Mondjuk a párválasztás idején, amikor sok versenytárs van a kiszemelt célpiac, a nőstény állat szeme előtt?
Visszavonulót fújnak? Kivárnak, hogy majd csak lesz valahogy? Félreállnak önként, hogy ebben a versenyben úgysem ők lehetnek a győztesek? Vagy elvonulnak harc nélkül, minden erőbedobás és próbálkozás nélkül?
Affenét!

Ehelyett jól bepozionálják magukat! Felfújják a tollazatot, hogy a figyelem rájuk összpontosuljon!
Előveszik az agancs alatti harcolhatnék modorukat! Megmutatják, hogy Ők aztán méltók arra, hogy az övék legyen a figyelem, övék legyen a siker, övék legyen a lány keze és a megérdemelt jutalom!

Mit tesz ma egy sok versenytárssal körülvett cégvezető? Mit tesz egy sok versenytárssal megáldott MLM-es kisvállalkozó?
Legroszabb ha kivár, félreáll, vagy beáll a sorba.
Ennél roszabbat már nem is tehetne.

Tessék felvenni a kesztyűt, elő a kreatív fantáziát, kidomborítani a mitől vagyok különb mint más, mitől tudok többet mint más....stb!
Nincsde ésnincs visszavonulás! Minden cég vagy szolgáltatása valamiben különb mint a másiké. Tessék megtalálni, hogy mi az a spéci igény amit jobban tudsz kiszolgálni mint más!
Elő a farmával elvégre a termékedet Te ismered!
Habár ehhez ismerned kell a piacodat is, de erről legközelebb...

Előrejelzés: Miről beszélünk ezután

Következő fejezetekben:
  • weblap, szerkesztés, tárhely
  • keresőknek és látogatóknak tetsző tartalomról ejtünk szót
  • közösségi oldalak
  • video, audio
  • ingyenes cuccok
  • letöltőközpont
  • hogyan adózz az MLM-es jövedelmed után
  • .........
  • .........
Tedd a kedvenceid közé, szólj hozzá, szavazz, kövess a twitteren, facebookon.

Összefoglaló: Miről beszéltünk eddig?

Ha MLM távmunkába kezdesz, nem tudják melyik jogi kategóriába soroljanak téged mert az MLM távmunka nem a jogilag meghatározott távmunka kategóriába fér bele. Igazából nem is érdekel.
Remélem nem lettél szomorú mert nem rohanhatsz vissza a régi cégedhez, mert se távmunkás, se alkalmazotti ajánlattal ők nem várnak ám Rád! Tudom mert magam is próbáltam.
Jobbhíján magadnak teremtettél munkahelyet! Ez van, ez a mi utunk jóval 50 fölött. Van mit tanulni megint!

2009. jún. 4.

Miért interneten?

Vakvágányon jár az aki még mindíg azt erőlteti a munkatársainak: hogy ha kilépsz a lakásodból akkor mindenki a belépő jelölted lehet, csak találd meg hozzá a belépő mondatot. Vagy arra bíztatja, hogy hagyja nyugodtan az internetet, megy az MLM a régi szabályok szerint, a régi jól bevált jelöltkutató (üldöző) módszerekkel.
Én is éppúgy útálom a méteres szabályt mint a Kajárik Béla. Kb 2 éve, hogy nála olvastam erről ilyen nyiltan először és ez éppen egybevágott azzal az idővel amikor feleszméltem, hogy nem kell az ismerőseimet zaklatni azért, mert én éppen most egy MLM cégnél dolgozom.
Tudom, hogy az előző domain név választásos bejegyzés után nem ez a téma következett volna, de vannak olyan visszajelzések amik erre késztetnek, hogy ezt megírjam. Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ha az interneten dolgozhatunk kultúráltan, mások személyes zaklatása nélkül, akkor miért kéne erről lemondani és visszamenni a kőkorszakba a kőbaltáhozakkor amikor birtokában vagyunk az űrhajónak!

Kedves olvasóm figyelmedbe ajánlok egy ide vágó cikket Kajárik Béla tollából: http://karriertipp.hu/cikkek/robiamegasztar.htm
Kellemes olvasást